Főoldal
KOB-VOB 2016
- Részletek
- Közzétéve: 2016. június 30. csütörtök, 18:20
Szlovák- Magyar közös rendezésben került sor a 2016. évi KOB- VOB az Alacsony-Tátra fővárosa központtal, Besztercebánya térségében .
Hazánkból több mint 800-án neveztek, köztük mi is 12-en. A terep és igy a térkép magas színvonalú volt.
Az amúgy is felázott erdő mindkét napon erős zivatarokat szenvedett. Szombaton, csak az eredményhirdetést kellett elhalasztani a nagy villámlásokkal érkező zivatar miatt. Vasárnap pedig a rajtot közel 40 perccel ugyanilyen ok miatt.
A KOB-on egyaránt bajnoki bronzérmet szerzett és így dobogós lett
N45-ben Csillag Vera,mig N50-ben Mátyás Ildikó. N60-ban 4.helyen végzett Mező ?vi.
Szombat esti közös vacsora során egyeztettünk a váltók összeállításáról,mely kiválónak bizonyult. Nagy örömünkre sikerült ez a nap,hiszen a remélt legalább egy 3. helyezésből két aranyérem is sikerült !!!
N145: Csillag Vera, Lovas Ágnes, Mátyás Ildikó, míg
F185: Fluck István, Kóger Gyula, Kürti István összeállításban.
A lányok mindvégig magabiztosan az első helyen haladtak.Minden elismerést megérdemelnek. A fiúknál Fluck Pisti remek 4. helyen váltotta Kóger Gyuszit,aki felhozta a csapatot a 2.helyre. Kürti Pista élete nagy futásával a tetejére repítette a METEOR-t !
Két évi "kihagyás" után újra lett csapat bajnoki aranyszerzés !
A fiúk aranya első az F185 kategóriában ! Mig a lányok 3 évi szünet után újra dobogó tetején állhattak,ráadásul ugyanilyen felállásban.Igaz 2013-ban N125-ben mig most N145-ben.
A két nap alatt a PVM össz.25 pontot szerzett,melyből 11 pont a KOB, mig a VOB 14-pontot hozott.
Ezen két OB-én a 4. legjobb pontszerző volt a PVM !!
A HOB s az ÉOB 7-7 pontjával együtt most 39 pontunk van,amely a Szenior Pontversenyben a 11. helyezést jelenti. ( PVSK 93 ponttal 2. mig a POEÜ 17 ponttal 26..)
OÉB 2016 Zsana.
- Részletek
- Közzétéve: 2016. június 13. hétfő, 07:58
Nagyon készültem rá. A csapat:
1 | 7003172 | Bálinti Kornél | F35A | 74:00:00 |
2 | 232809 | Ambrus Sándor | F45A | 40:00:00 |
3 | 2082354 | Kürti István | F55A | 55:00:00 |
4 | 972 | Németh Ferenc | F55A | 27:00:00 |
5 | 1396202 | Kóger Gyula | F60A | 24:00:00 |
6 | 1396250 | Fluck István | F65A | 24:00:00 |
7 | 1396262 | Kiss Endre dr. | F70A | 23:00 |
8 | 45553 | Csillag Vera | N45A | 54:00:00 |
9 | 2072267 | Tóth Marianna | N45A | 18:00 |
10 | 700001 | Mátyás Ildikó | N50A | 69:00:00 |
11 | 1396256 | Mező Éva | N60A | 17:00 |
Sajnos az utolsó pillanatban Kornél és Vera nem tudott eljönni. Sajnálom. Este 6 órakor indultam, és napsütésben, de már kósza fekete fellegek nyomultak velem egy irányba, mintha tervük lett volna. Ez azonban nem szegte kedvem. A verseny központja az Oázis camping, a műúttól 2 km földúton közelítve ideális, szinte karnyújtásnyira minden. A parkolás is zökkenő mentes. Igen minden, ahogy ezt Mátyáséktól megszokhattuk. Időközben mindenki megérkezett, és lejelentkezés után a csapattagok átvehették a "tájfutó vagyok" láthatósági mellényt. Meglepi ajándék. Azonnal be is tettem az elsősegély doboz mellé, majd később villogok vele.. A már említett kósza nyomuló fekete fellegek lassan köröztek, de a rajt előtt 1 órával még nem kezdtek neki. Csak kicsit később. A csapatból 6 sporttársam 10 percen belül rajtolt, az elején. És aztán leszakadt az ég. Ültem a kocsiban és öltöztem, az eső meg verte a kocsi tetejét rendületlenül, és eszembe jutott az a jó kis mondás:
"Örül,j ha esik az eső, mert ha nem örülsz, akkor is esik..."
Mosolyt erőltettem magamra, és kipattantam a szárazról. Amíg kiszálltam és becsuktam az ajtót, még a bokszeralsóm is vizes lett. Irány a rajt, ami 100 m- re volt a céltól. Mindenki mókázva és jókedvűen, mintha ragyogó holdfény világítaná be az erdőt. Mi tájfutók vagyunk, még ha nincs is rajtunk a mellény.
24. perc. Repülőrajt. No, nem repültem, álldogáltam egy keveset, és nem volt mit tenni irányt vettem és az esőfüggönyön keresztül támadásra indultam a 61-es pont ellen. Nos, volt minden más csak nem a 61-es. Egy kis kerülővel aztán meglett.
Kisebb hibákkal, de haladtam, senkivel nem találkoztam a kategóriámból, kivéve az utolsó előtti pontomnál Spiegl Janóval, aki ezen a környéken erdész. No, csak már az utolsó előtti pont és a befutó volt vissza. Éreztem azonban, hogy nem jó az irány, de hát ő mégiscsak itthon van. Sikerült 6 percet elszöszmötölni. És legyen itt megint a nagy igazság: Csak magadra hallgass..
Az eső közben elállt, mintha csak a versenyre időzített volna. Az eredmény kiolvasása után a sátor alatt nézve az eredményeket, a gyors összegzés: Nagyon élveztem, jó volt keresgélni a pontokat, a nyílt területeken a sok fejlámpás embert látni, futkosni keresztbe kasul, és még a homok sem porzott.
Hazafelé egy kérdés motoszkált bennem. Két átmenetet Fluck Pistával teljesítettünk, majd elváltak útjaink. Az utolsó közös pontnál Éva közelített látszólag, és hallhatóan is segítséget remélve Pistától. Megkapta? Biztosan!?
És pálya , és hogy merre haladtam.
Az eredmények:
Mátyás Ildi 2, Mező Éva 4, Kürti Pista 9, Fluck Pista 11, Bandi 12, A Sanyi 17, N. Feri 19, míg jómagam 8, hely.
További pécsi eredmények:
Máté 1, egy másodperccel, Viniczai Feri 1, Varga Gyuri 1, Bótor Barbara 1,
Kovács Ildi 2,
Hajrá Pécs.
Ezen felül a csapatunkból A Sanyi és fia nagy melót végzett a célsátorban, és Szieberth Ádám is.
Összegezve jó kis verseny volt, kiváló pályákkal OB szintű pontok , és átmenetekkel. A körítés is kiváló. A mezőny nem volt nagy, de aki kihagyta az egy igazi vizes élménnyel lett szegényebb.
Kóger Gyula
Gyöngyvirág Kupa előzetes pályaadatok
- Részletek
- Közzétéve: 2016. április 28. csütörtök, 09:35
N 10D | 2,1/ 3,1 | 5 | F 10D | 2,1/ 3,1 | 5 |
N 12C | 2,9 | 8 | F 12C | 2,9 | 8 |
N 14B | 3,2 | 9 | F 14B | 3,7 | 10 |
N 16B | 3,7 | 10 | F 16B | 5 | 13 |
N 18 B | 5 | 13 | F 18B | 6,2 | 13 |
N 21 | 5,8 | 12 | F 21 | 9,2 | 19 |
N 35 | 5,8 | 12 | F 35 | 6,8 | 17 |
N 45 | 5 | 13 | F 45 | 6,2 | 13 |
N 55 | 2,8 | 8 | F 55 | 5 | 13 |
F 70 | 2,8 | 8 | |||
Nyílt | 3,2 | 9 |
Képek
- Részletek
- Közzétéve: 2016. április 15. péntek, 19:11
Képek a Gyöngyvirág Kupa tervezett környékéről!
Gyöngyvirág Kupa 2016 kiírása
- Részletek
- Közzétéve: 2016. április 14. csütörtök, 07:02
Időpont: 2016. május 7.
Rendező: A BmTFSZ megbízásából a Pécsi Vörös Meteor Tájékozódási futó szakosztálya
Versenyközpont: Pécs, Kővágószőlős volt 4-es légakna (GPS 46.111772, 18.136012)
Verseny formája: Nappali, normáltávú, egyéni regionális rangsoroló verseny
Versenybíróság:
Elnök: Lajtai Sándor
Pályakitűző: Kóger Gyula
Ellenőrző bíró: Ambrus Sándor
Titkár: Ambrus András
Térkép: 1:10.000 méretarányú 5m alapszintközzel
Terep: Középhegység, 2/3-ad részben töbrökkel, 1/3-ad részben klasszikus tereppel, néhol meredek oldalakkal. A futhatóság változó.
Nevezési határidő: 2016. május 3.
Nevezés: Entryben (nevezes.mtfsz.hu), valamint az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
Nevezési díj:
Eredmény értékelés: SI dugókával, dugóka bérlés 300 Ft/fő/nap
Tervezett "0" idő: 10:00 óra
Kategóriák: N 10D, 12C, 14B, 16B, 18B, 21, 35, 45, 55
F 10D, 12C, 14B, 16B, 18B, 21, 35, 45, 55, 70, Nyílt
A kategória összevonás jogát a versenybíróság fenntartja.
Egyéb:
Pályaadatok a versenyértesítőben fognak szerepelni.
A versenyen mindenki a saját felelősségére indul.
A határidő után, illetve a helyszínen nevezők csak a rajtlista üres helyein indulhatnak.
A nevezési határidő után a rajtlista megtekinthető az interneten, a rajtolási időket pontosan betartatjuk.
Kevés nevező esetén a kategória összevonás jogát fenntartjuk.
Jó versenyzést kívánunk!