Főoldal
2023-ban az évzáró ÉOB és OEVB
- Részletek
- Közzétéve: 2023. december 01. péntek, 10:21
2023-ban az évzáró ÉOB és OEVB-t Napkoron, Nyíregyháza mellett rendezték meg. Ebből a faluból telepítette a Horthy államigazgatás többekkel együtt a Gajdos Gyuri családját is Kozármislenybe, az XX. század 20-as éveiben.
A terep a nyírségi terep között is technikásnak bizonyult. Változatos domborzat fogadta az ÉOB indulókat.
Többen hibáztak az elején a mélyedés-kúp és finom hajlat -gerincek között. A pontokon lévő foszforeszkáló anyag nem a legjobb minőségű volt, így csak közvetlen közelben adott "visszafényt".
Kürty István nyert ami nem volt meglepetés. Fiatal korában volt F17-ben magyar bajnokságot nyert, megverte Baranya első magyar bajnokát Gyenis Zoltánt is, aki később érte el ezt a sikert.
Szenior lányoknál Mátyás Ildikó 2., míg egy héttel az ONEB-n fájdalmaira panaszkodó Radics Anna kitűnő futással 3. lett.
Utánpótlásunkból Töttő Sára 3. lett, amíg Jánosi Timi és Moldován Csenge éppen lemaradtak a helyezettek közül.
Az OEVB a szenior fiúk sajnos rossz sorrendben futottak. Nem figyeltek oda, hogy milyen sorrendben van leadva a váltó. Első helyről zárták ki Őket.
Szenior lányok az utolsó értékelhető csapat volt korosztályában . Közülük Mátyás Ildi és Radics Annának alkalma lett volna egy nagy versengésre, amit sokan soha nem kapnak meg, főleg nem szeniorként.
A fiatal lányok a Női váltót az utolsó váltáskor 3. hozták a csapatot. Sokszori kérlelés ellenére sem segítették a lányokat, így Sz. Natasa indult el a mostani mezőny VB-t megjárt ászaival együtt (előttük is). A rajtbólyánál már kifulladt. A táv közben folyamatosan hagyták el a riválisok, a séta-kocogás tempója mellett. A végén a helytelen betűtípusnak is köszönhetően az ?1? ?est ?7? nézte és így füstté vált a maradék esély a 11. hely megszerzéséhez.
Szieberth P.
Ifjúsági Európa bajnokság
- Részletek
- Közzétéve: 2023. június 28. szerda, 12:25
Június 22-25 között rendezték a 2023-as Ifjúsági Európa-bajnokságot a bulgáriai Velingradban, ahol számos kiemelkedő eredmény mellett 2 európa bajnoki címet szerzeztek a magyar fiatalok. W18-ban Máramarosi Rita; M18-ban Felföldi Tamás álltak a dobogó tetején.
A magyar keret tagjaként versenyzett egyesületünk ifjú büszkesége: Töttő Sára Boróka. (Fotó: Máthé István)
Nagy izgalommal szurkoltunk Sárának, aki első éves válogatottként remek futással 32. helyezést ért el a pénteki sprint futamon, és 54. helyen ért célba a szombati hosszútávon W16-os kategóriában.
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
2023.05.27-29. Bükkszentkereszten tartották a válogató hétvégét. A terepen még nem futottam ezért biztonságosan indultam a hosszú távú futam első pontjára, ami kis hibával, de egész jól meglett. Magabiztosan mentem tovább a kettes pontra tudva hogy jó vagyok, mert beértem Veres Diánát. Amikor megláttam és elterveztem az útvonalat beugrott, hogy elég nehéz helyen van a pont ezért belassítottam. Mentem a pontra -?támadópont megvan akkor csak irányba le? gondoltam és itt volt a baki? Veres Dia olyan magabiztosan ment a pontra hogy eldobtam az ötletet, hogy lassabban menjek, amit benéztem, mert elrontottuk és 20 percet bolyongtunk a pont előtt. (ezt akkor még nem tudtam). Végül sikerült rájönni, hogy hol vagyok és nehezen, de 30 perc alatt meg lett a fránya kettes pont. Ezután figyelősen meg- lett a hármas és koncentrálva mentem tovább a pályán (ahol még a 7-est is picit benéztem?)
A sprinten az esélytelenek nyugalmával indulva sikeresen teljesítve a pályát megnyertem a futamot így negyedikként bejutottam a válogatottba és mehettem velük Bulgáriába az Eb-re! (anyáék nagy örömére).
2023. 06. 19-én indultunk hétfőn és kicsit megszeppenve, de boldogan ültem be a lányok mellé a buszba várva a 10 órás utat. Szerencsére gyorsan eltelt és a határokon se kellett 2 óránál többet várni. A szállást elfoglalva lementünk kajálni ( nagyon rossz volt).
Kedden volt egy délelőtti erdei térképes és egy délutáni sprint térképes pálya, amik nagyon tetszettek viszont a kaja már nem volt ilyen jó és rá kellett döbbenünk, hogy üres (később pesztó és sajt is volt már) tésztát kell ennünk (ez így is volt).
Szerdán még délelőtt volt egy edzésünk délután pedig kártyáztunk a lányokkal (akikkel nagy haverok lettünk). Este megbeszélés után nagy örömömre csapatépítő játékokat játszottunk, ami minden nap egyre jobban tetszett (a végén még magamtól is játszottam).
Csütörtökön még volt két terepbemutatós kis edzés és este már lehetett izgulni a másnap miatt. Sprinttel kezdtünk aztán hosszútáv és végül váltó.
Sprint: A negyedik negyedbe indulva vártam a rajtom és éreztem, hogy egy kicsit több bemelegítés is lehetett volna. Az egyes pontra benéztem az északot és mire már jól fogtam a térképet elmentem a pont mellett és kellet 20mp, hogy meglegyen. Utána már figyeltem a kettesre menet és rájöttem, hogy nem látom, hogyan jutok be a pontra ezért sétálnom kellett, ami megint idővesztés volt. Az egész pálya kicsit zavaros és lassú volt, de viszonylag jól ment. Amikor átfutottam az átfutón és kiabáltak a többiek életem legjobb érzése volt és nagyon sok energiát adott. Nagyon jó érzés másnak kiabálni és szurkolni, de a legjobb, az az volt, amikor a virágceremónia előtt együtt lányok csinálhattunk koszorút a fiúknak.
A virágceremónia előtt bevonultunk és vártuk a megnyitót, ami kicsit uncsi volt. Viszont nagyon jó érzés volt kivinni Tominak a koszorút és feltenni a fejére gratulálni és üvölteni együtt a himnuszt.
Hosszútáv: Az első negyedben indultam és minden rendben volt. A 3-asra kicsit nagyot kerültem (+3 perc), de aztán jó volt viszont az 5-ösre eltervezett útvonalat változtatva (ami rossz döntés volt) benne hagytam egy 8 percet és egy kicsit kerestem is. Aztán jó volt a pálya többi része. Nekem nagyon tetszett a terep és az erdő csodálatos volt.
Aznap is csinálhattunk koszorút, mert a Misi 6. lett. A kaja még mindig nagyon rossz volt és már kezdett az agyunkra menni a sok tészta.
Este az eredményhirdetés után volt a buli amin csodásan beöltöztünk (kockás ing+hózentróger ) és nagyon jól éreztük magunkat főleg mert előtte még játszottunk is (csapatépítő játékot).
Váltó: Egy osztrák és egy cseh lánnyal futottam és a mixet meg is nyertük. A pálya nagyon tetszett és az erdő szép volt bár sok volt benne a szint. Amikor beértem nagyon sokat izgultunk a váltók miatt, de sajna a W16-osok és az M18-asok elrontották és kizárták őket, de a W18-as lányok másodikak és az M16-os fiuk 4. lettek ezért ismét csinálhattunk koszorút! A csapat a végére boldogan kicsit letörten indult vissza, de összességében.
nagyon jól szerepeltünk Nagyon szépen köszönöm az edzőimnek és edzős társaimnak a felkészítést és támogatást. Felejthetetlen élmény volt számomra ez a hét és örülök, hogy megismerhettem más embereket is és hogy együtt nevettünk és futhattunk.
Meteoros 2022-es évzáró
- Részletek
- Közzétéve: 2023. január 29. vasárnap, 20:12
2023.január 27. péntek 17:00 Teca Mama vendéglője.
Lassan érkeztek a sporttársak, elfoglalták a megterített asztaloknál a helyüket. 38 ?an jöttünk össze. A kivetítőn ROB-os filmek voltak láthatók, célzással arra, amiről beszélni fogunk. Az első napirendi pont a 2022-es év értékelése, az OB-k tükrében, és a Meteor rendezésében bonyolított versenyek. A rangsorpontok alapján a helyezésekről taps kíséretében emlékeztünk meg. Nem elég hangsúlyozni a 13. helyet a rangsorban, érdemes elemezni, a létszám és a megszerzett pontok arányát. Ebben nagyon elöl végeztünk volna.
A 2023. év fókuszpontjában a ROB szerepel, ezért a továbbiakban erről beszéltünk. Ambrus Sanyi és Ambrus Andris beszámolt az esztergomi ROB tapasztalatokról, hiszen ők aktív részesei voltak a munkának, majd szó esett az idei ROB tervekről, és annak rendezői létszám igényéről. Edit beszámolt az eddig elvégzett munkáról.
Következett a vacsora, kaptunk gulyáslevest, és ha kért valaki mást, akkor azt. Az étel elfogyasztása után beszélgetések, és jókedvű szócsatákkal mulattuk az időt. Köszönet, hogy mindenki adott valami ötletet, tanácsot, mit gondol a nagy feladatról, és milyen szerepkört tudna elvállalni.
Másnap, szombaton Budapesten vettünk részt Ambrus Sanyival az MTFSZ Gála müsorában, ahol az évet értékelve Jánosi Timea is dijat kapott, mint aranyjelvényes. Gratulálunk, és a diját elhoztuk:
Mindenkinek szerencsés és eredményes 2023-at kívánok. Gyula
2022 - az OB-k tükrében
- Részletek
- Közzétéve: 2023. január 02. hétfő, 19:51
Az év térképe
- Részletek
- Közzétéve: 2022. február 02. szerda, 17:23
2022.01.29-én az MTFSZ rendezésében részt vettünk Ambrus Sándorral a Tájfutó Gálán, és a következő díjat vehettem át.
2021.évben a MecsekOpen Sprint térképe az Év Tájfutó Térképe címet nyerte el., köszönhető Kelemen János munkájának.
Köszönet érte.
Kóger Gyula