Három királyság

Részletek

Közzétéve: 2021. október 26. kedd, 08:14

Hosszútávú Egyéni Bajnokság, és Pontbegyűjtő Csapat OB. 2021.10.9-10.

Az öt bajnokság közül, a Normáltávú - most Hossztávúra változtatott - egyéni bajnokság a király futam, a bajnokságok sorában. A terep kivételes, nem mondhatnám, hogy leversenyzett terep, 2009-ben volt itt utoljára tájfutó rendezvény. Így is készültem. Már a nyár folyamán lefoglaltam a szállást, a terep szélén, a rengeteg közepén távol a világ zajától, a Szelcepusztai turistaházban. Még térerő sem volt.

A Meteor 18 fővel nevezett, köztük fiatalok, és szeniorok egyaránt. Király futam, király terepen, és király időben. Ezen a hétvégén tenyerén hordozta a Teremtő a Tájfutókat, míg az egész ország területén esett az eső, Szögliget környezetében hamisítatlan késő őszi napsütésben versenyezhettünk. Úgy döntöttünk, már pénteken elindulunk. Döntésünkben nagy szerepe volt a kiírásban szereplő, Versenyközpont - Rajt távolság 4.1 km, mely sokakat fanyalgásra késztetett. Emlékeimben ez nem számított az Őskorban kivételesnek. De hát a kényelmesség átír bizonyos sztereotipiákat. Megérkeztünk a szállásra, fiatalok és szeniorok, elosztottuk a szobákat, és birtokba vettük a közösségi teret. Beszélgetés és társasjátékozás, és persze egy kis térkép tanulmányozás a másnapi megmérettetésre. Kora este mindenkit elnyomott az álom. Reggel kinéztem a turistáz előtti tisztásra, és dám szarvasok csapata tekintett rám flegmán , kicsit még bőgtek a bikák, majd elsétáltak. Az egyikük fehér, albínó volt,mely Kürti Pista szerint 100 ból 1 ilyen. Ez jel,gondoltam, és lelkesülten pattantunk autóba, a Szögliget Versenyközpont uticél felé.

Nagyon kellemes hely volt, a hangulatos Szalamandra-ház. Szép gondozott gyep vette körül, csak sajnos az idő pusztította palánk-várba nem lehetett bemenni.
Késői rajtidőm okán, lassan kisétáltam a rajtba, de nem is tűnt olyan soknak a közel 4,5 km és majdnem 200 szint, mert a látvány kárpótolt. Bemelegítettem, és jött a rutin. 3-ra beállni, 2 -re pótszimbol, törlés,1-re még egy kicsit felsétálni a térkép mellé, és rajt.
Nekem ez az a pillanat, amikor felveszem a térképet, és először megpillantom ezt a színes papírt, rajta a pálya vonalát, megkeresve rajta a háromszöget, ami nem kis feladat, nos ez az a pillanat, ami a verseny katartikus élménye. Így is történt. Meglett a háromszög, és az 1-es, ami közel 120 m, ez nem lehet probléma. Szikla lába.. de melyiké, mert volt belőlük jó pár. Talán ott álltam a tetején, de nem láttam semmit, no akkor talán feljebb. Mentem is vagy 100 métert,majd vissza, mert hát az első gondolat az igazi.. megint ott álltam a már előbbi kövön. Ez kifogott rajtam. Amikor is egy kurucos mondatot hallottam egy hölgy versenyző szájából, aki a hasadékba betuszkolt bóját megtalálta. Ha így indul ez az OB, mi lesz itt! Rendeztem a gondolataimat, és jó iramot diktálva behoztam a hátrányt. Vagyis ez volt a terv. Jöttek a pontok, kis bizonytalanságokkal, de nem hibáztam. Voltak kőmezős területek, melyek a futógyorsaságomat lassították, - vagyis nem mertem gyorsabb tempót diktálni - pedig tényleg tudtam volna. Ha valaki be van tojva, ne rohangáljon kőmezőkön, vagy ha igen, jól elverik. A végén 7. lettem, ami a várakozásomat ugyan elérte, mert gondoltam 10-ben lenne jó végezni, de kis keserűség azért maradt bennem, bátrabban kellett volna.

A többiek:

Mivel mindenki megtette a kötelességét , kellett az energia, és a szállás közelében vendéglátó egység közel-távol nem volt, maradt a főzés. Az alapanyagokat sikerült Szögliget mindkét boltjából beszerezni. A menü: tészta, valamiféle feltéttel, amit a falusi két boltból sikerült beszereznem, és sparhelten sült kolbászkák.

Németh Ferit be kellett vinni a miskolci kórházba, mivel úgy gondolta négykézláb jobban megy a sziklák között. Csak hát a tenyerén nem volt stoplis, orvos kellett, hogy a tenyérlapon a nyílást összestoppolja. Mező Éva és Pista szállították oda és vissza, és már a vacsora végére meg is érkeztek. Birtokba vettük a konyhát Nusi, és Ildi dolgoztak serényen,

Kürti Pista rakta a tüzet, kolbászok sercegtek a tűzön, gőzölgött a tészta is, a szósz is összeállt, valamiféle szelcepusztai vendégmarasztaló fogássá. Megterítettünk az ebédlőben, az egyik nagyasztalon, míg a másikon a Göcseji barátaink falatoztak. Mindeközben a csapatok nevezésének leadása állított nagy feladatot elénk, lévén nem volt térerő, és a net is akadozott. De a távolból Ambrus Sanyi segített, - úgy hallottam, koncerten volt - de tud Ő kétfelé is figyelni, - köszönet neki. Megvolt a csapat nevezés, és egy kis beszélgetés is kerekedett. Már a növendékek Péter parancsára elfoglalták az emeletes ágyak felső szintjeit, és mikor lepihentem, csak a mély álom hangjai hallatszottak.

A pontbegyűjtőt nagyon szeretem, mert itt van minden. Valakitől olvastam:" a csapatsport azért jó, mert mindig lehet hibáztatni valakit". Nem csak futás, és tájékozódás, kell jó elosztás, és nagy koncentráció, hogy tényleg begyűjtsünk minden elosztandó pontot, és a sorrend is rendben legyen. Ezzel álmodtam. Reggel csak pár fok, de pluszban, és napsütés. Elhagytuk a szállást, még ide vissza kellene jönni, mondogattam, és a társaim is így gondolták.

A szelcepusztai fennsíkról átautóztunk a Pontbegyűjtő Csapat OB versenyközpontjába, ami kissé távolabb volt a Szalamandra háztól, de a terep ugyanaz, csak északi irányban. 2 külön parkoló, kis séta, és egy nagyon látványos tisztás. Letelepedtünk a befutó ponttól vagy 20 m-re, és a csapatok elkezdték a felkészülést. Jó volt látni, hogy a részvevők ugyanolyan szerelésben, lehetőleg együtt, egyszerre lépve, bemelegítve kifutottak a 450 m re lévő rajtba.
A csapatom: Szieberth Péter, Kürti Pista és jómagam. Szólítottak, beálltunk, és osztottunk.

Én még összekötöttem a pontjaimat, és már Péter és Pista megiramodtak az 1-es felé. Megfogtuk, és akkor elváltak útjaink. A vége felé egy közös ponton összejöttünk, és akkor már éreztem, jól elosztottuk. Az utolsót majdnem együtt fogtam Pistával, és Péter is megérkezett fél percen belül. Egy kis izgalom: meg lesz minden? Meglett, jó idővel, annyira, hogy közel 7 percet vertünk a 2-ra.

Eredmények:

képek: Máthé István

Megvártuk az eredményhirdetést, jól kitapsoltuk magunkat, és elindultunk a közel 500 km-es hazaútnak. A főváros határában a tiszta égbolt átváltott borongósra, majd esősre. Ilyen szerencsénk volt. A hosszú út alatt végiggondoltam a 2 napot, jó terepek és térkép, átgondolt pályák,jó kis szállás, és jó kis csapat.

Egy nagy futó mondta:
Nem is igazán a futást szeretem, sokkal inkább a futás utáni állapotot. Olyan, mint amikor az ember a falba veri a fejét: annyira jó érzés abbahagyni!

Jó kis kaland volt!     Kóger Gyula