Főoldal
Felvidékre telepített ONEB és POCSB - Losonc 2019
- Részletek
- Közzétéve: 2019. október 25. péntek, 08:06
Kissé értetlenkedve fogadtam, hogy a Magyar Bajnokságot miért is kell elvinni kicsi hazánkból, de elvégre Losoncon páholtuk el a labancokat 1849-ben, és a Trianoni békediktátumig, ez a városka volt Nógrád vármegye, Losonci járásának székhelye. Így hát magyar avaron küzdöttünk meg szlovák sporttársainkkal kiegészülve a bajnoki érmekért. Többen, csendes távolmaradásukkal tüntettek ez ellen, de végül azt kell hogy mondjam, egy jó kis kalanddal lettek kevesebbek. Ugyan a magyar mezőnyből 150 fővel kevesebb nevező indult el a rendezvényen, de ez kiegészült közel 350 szlovák futóval. Zsúfolásig megtöltöttük a L'adovo nevű tavacska melletti tisztást.
A Meteor 16 fővel jelezte, komolyan gondoljuk a jelenlétet, és a pontversenyen elfoglalt 8. helyünkről is szerettünk volna feljebb kerülni. A virtuális térben - Lazaruson - már javában folyt az információk csöpögtetése, szállás, helyszín, és záporoztak a nem éppen építő jellegű kérdések. Tipo Miksi állta a sarat, és végül minden oda került ahova való - a helyére. Már előző nap pénteken útra kelt a gárda:
Kühn Edit (K3),Mező Éva(N60), Kapitány Attiláné, Mátyás Ildikó (N55),Fridrich Ágnes,Lovas Ágnes,Tóth Marianna
Kiss Endre dr. (F75), Fluck István,Tóth Jenő (F65),Kóger Gyula,Nagy György,Németh Ferenc,Kürti István (F60),Gajdos György (F55),Fuller Károly(F50),
A szállás 10 fő kollégium, 6 fő Pelikán hotel. Kollégiumot szerettünk volna, de csak 10 főre kaptunk helyet, később a Pelikán hotelben tudtunk foglalni, a szervezők jóvoltából. Kerestem az épületen megérkezésünkkor a csillagot, de nem találtam. Szerintem valamikor munkásszálló lehetett, nem sokat teketóriáztak, kiírták rá hogy Hotel. Nekem megfelelt, volt benne ágy, a fürdőben meleg víz, és TV is a szobában, még egy-két magyar adót is foghattunk. Pénteken mi négyen érkeztünk meg elsőként, Pista Éva Edit és jómagam. Minden költséget, szállást, nevezést előre utaltunk, és ezzel a jelentkezéskor elsők, és egyedüliek voltunk. Ennek ellenére akkora káosz lett hirtelen a rendezők papírjai körül, hogy fél óra alatt sikerült is lejelentkeznünk. Pedig nem volt kategória módosítás, dugókacsere, vagy bérlés, szállással kapcsolatos egyéb igények. Mi lesz ha bezúdul 1300 ember egyszerre este 8 körül. Nem is vártuk meg ezt, hanem besétáltunk a belvárosba, hogy együnk, egy jó sztrapacskát. Az éttermek zöme már zárva, vagy rendezvény miatt, vagy csak mert péntek volt. sztrapacskát sem sikerült ennünk egész hétvégén, de POEÜ-s barátainkkal ittunk egy sört, - már aki - és végül kaptunk valami meleg ételt is. Kissé csalódva elkezdtünk keresgélni a másnapra tervezett közös vacsorához megfelelő helyszínt, ahol a csapatösszetartást meg tudjuk valósítani. Végül egy söröző egy részében felkészültek a másnapi 16 fős PVM fogadására. A foglalás után sétálva a főutcán, egy bájos cukrászda - Szívecske - hívogatott bennünket- engedtünk is a szirén énekének, és olyan finom sütiket kóstoltunk, hogy minden fáradozásért kárpótolt bennünket. Mire beesteledett, megérkeztek a csapattársak is , és fáradtan ágynak dőlt mindenki, ki-ki a sajátjának.
Egyéni - szombat.
A nap aznap is felkelt és mi is, reggeli a szállóban, és tolta a nap a higanyszálat 7 fok fölé. Felhők sem zavarták az ég kékjét. "Szép napnak nézünk elébe" érzéssel ültünk autóba, és 10 perc sem telt bele, megérkeztünk a kijelölt parkolóba. Onnan kis séta, és a horgásztó partján kialakított versenyközpontban találtuk magunkat. Volt ott minden, látványos cél, büfé, árusok, mindent kielégítő hangosítás, és cél karantén 11 órától. A rendezők eléggé elnyújtották a rajtidőket, de hát egyéni OB. Én 132 re indultam. Kikocogtam az 1.6 km-re lévő rajtba, és a szokásos rendben töröltem, élesítettem, térkép mellé álltam, gong, és felkaptam a lepedőnyi térképemet. Kis időbe telt mire megtaláltam rajta a háromszöget. Hát az egyes nem bonyolult, csak futni mint a nyuszi. Egyes megvolt, és még mindig nyuszi átmenet a kettes, majd a hármas is. Mikor lesz már valami bonyolultabb feladat? Nem lett. Futottam hát, ahogy tudtam. Gyakorlatilag 2 x 1 perc hiba tette izgalmasabbá a futamot, ami nem is az volt, csak az ellenőrző pontot nem vettem észre a rönk mögött. Győztes idő 41 perc, én 49 percet teljesítettem, ami a 15. helyre volt elég. Lehetnék akár büszke is magamra, de nem tudok. Akikre viszont ezen a napon büszkék lehettünk. az eredmények:
F75 N65
12. Kiss Endre dr. 9. Kühn Edit
F60 N60
9. Kürti István 9. Mező Éva
17. Kóger Gyula
18. Nagy György N55
26. Németh Ferenc
4. Mátyás Ildikó
F50 18.Kapitány Attiláné
39. Fuller Károly N50
8. Lovas Ágnes
18.Tóth Marianna
22.Fridrich Ágnes
A verseny után a szálláson lemostuk az erdő porát, és kis bonyodalmak után összeterelve a társainkat elfoglaltuk a már előre megterített asztalunkat, mind a tizenhatan. Fluck Pista a kezdeményezést magához ragadva, az italrendeléssel kezdte. Ki kér sört tette fel a kérdést, lendültek a kezek a magasba. Ki kér üdítőt, lendültek a kezek a magasba. Leadta a rendelést, Viktor nevű pincérünknek. Ekkor szólalt meg mellettem Edit, egy Becherovka. Ezzel el is szabadult a pokol, és hozta az üzletet a sörözőnek. Az étteremben esküvő volt, ami miatt szorultunk a sörözőbe, ám ebből előny kovácsolódott, hiszen az esküvői menüből kaptunk húslevest, és ki milyen húsételt választott. Ez már egy fokozattal finomabb és ízletesebb volt mint az előző napi. Megköszöntöttük a két ünnepeltünket, aznap Ambrus Sanyi, másnap Gajdos Gyuri volt szülinapos. Isten éltesse őket sokáig.
Véglegesítettük a másnapi Pontbegyűjtő csapat összeállításait. Kissé fáradtan hagytuk el a füstös sörözőt, de még volt egy program, a Szívecske, és egy finom süti, ezek után tért nyugovóra mindenki.
Pontbegyűjtő, vasárnap.
A reggeli után végleg kipakolva a Pelikánból, ugyanott parkolva, és ugyanazzal a célhellyel, elfoglaltuk a tisztást, és felkészültek a csapatok az indulásra. A rajt 2400 m. Jó volt látni, hogy a csapatok együtt , ugyanolyan szerelésben, és még talán egy ütemben futva közelítették meg a rajthelyszínt. Az én csapaton 62-kor indult, Kóger Gyula, Kürti Pista, Tóth Jenő. Megkaptuk a térképeket, leültünk egy asztalhoz, és 2 perc alatt elosztottuk a kötelező pontokon felüli 16 pontot. És irány az A pont. Itt elváltak útjaink. Közel azonos időben érkeztünk, Pista 38, én 40, Jenő 43 perc. Ezzel 2. hely lett a jutalmunk. Nem volt hiba, csak Jenő panaszkodott a semmi közepén egy farönkre, amire több panasz is érkezett. Valaki még meg is óvta. Az én futásom hiba nélküli volt, jól elfáradtam. Kürti Pista is nagyot küzdött. Jenő is megtette amit tudott, minden jól alakult.
Az eredmények:
W145A Marianna Tóth/Ágnes Lovas/Ildikó Mátyás 34:37 II. helyezés
Marianna Tóth 67 2072267
Ágnes Lovas 67 222913
Ildikó Mátyás 63 8090563
W165A Éva Mező/Attiláné Kapitány/Ágnes Fridrich 42:36 VII. helyezés
Éva Mező 56 1396256
Attiláné Kapitány 62 332826
Ágnes Fridrich 66 2111516
M165A György Nagy/Ferenc Németh/György Gajdos 1:09:43 XIV. helyezés
György Nagy 58 247063
Ferenc Németh 58 972
György Gajdos 63 888338
M185A Endre Kiss dr./István Fluck/Károly Fuller hiba
Endre Kiss dr. 43 45107
István Fluck 50 1396250
Károly Fuller 69 307600
M185A Gyula Kóger/István Kürti/Jenő Tóth 43:34 II. helyezés
Gyula Kóger 55 1396202
István Kürti 57 2082354
Jenő Tóth 52 2062998
Mivel vasárnap volt a választás és jó állampolgárként úgy döntöttem, nem várom meg az eredményhirdetést, mert kétségessé válik, hogy hazaérkezünk-e időben. Most már belátom rosszul döntöttem, a választás eredményét figyelembe véve, mert nem ez a 2 voks váltotta meg a világot. Dobogón lett volna a helyem a többiekkel.
A szikrázó napsütésben 4 és fél óra alatt hazaértünk, és a hosszú út alatt volt időm átgondolni a két nap eseményeit, míg utazó társaim békésen szunyókáltak. Jó térkép, nagyon szép erdő, futható, és láthatóság kiváló, jó rendezés, talán egyedül a pályák nem voltak OB szintűek. De, jó móka volt.
Ui: Nem csak az erdőben telesített a Meteor, a rendezők között ott volt Ambrus Sanyi, akinek nem kis szerepe volt, hogy zökkenőmentesen lebonyolódott a nem kis nehézségeket rejtő, távoli rendezésű OB.
Kóger Gyula