WMOC2013
- Részletek
- Közzétéve: 2019. október 25. péntek, 08:50
Első felvonás
Minden WMOC-t a 2011-eshez hasonlítok, ami előtte volt ? már amire emlékezem ? és ami eztán következik. Ezzel is így van. A nevezés körüli anomáliák, az átutalt és a meg nem talált pénz, a sok meg nem válaszolt e-mail, a temérdek jókedélyü telefon után a dolgok a helyükre kerültek. 2013.augasztus 2.án megérkeztünk a versenyközpontba, aminek Sestriere adott otthont. Itt rendezték a torinói téli olimpiát. A jelentkeztetés egy sportcsarnokban, szervezetten és gyorsan bonyolódott. A szállást egy francia faluban - Montgenevre ? foglaltuk. A szervezők a WMOC idejére az összes olasz szállást lekötötték, és csak rajtuk keresztül, nem éppen magyar zsebre méretezetten közvetítették ki. Így esett a választásunk a Le Barabans 8 fős apartmanjára. Lejelentkezés után elfoglaltuk a szállást, és a francia ?tisztaságot? átformáltuk, azaz a szobák sarkaiból távozásra kényszerítettük az ott lakó pókokat hálójukkal egyetemben, és egy kis fütyülős barackkal a komfort érzéseinket a magyar szintre emeltük. Első nap: Pragelato térsége, egy sípálya tövében kialakított cél. Kellemes idő és szép táj. Az nevezők száma elmaradt a rendezők által remélttől, gondolok itt a magas nevezési díjra, és a kiemelkedően magas egyéb költségekre, de hát valamit valamiért.
M 55 3. futam, már az első pontnál vagy 2 perc hiba. A pontot a jelleghatáron kerestem, nem az erdőben, innen már nem gondoltam az A döntőre. Egyszerű pálya, nem olyan ?kelemenes?, csak futni mint a nyúl. A végére a lábam elfáradt, a fejem nem. A rendezésben nem láttam hibát, a térkép jó ? igazi olasz meló. A lelkes csapatunk visszatért a szállásra. Elfogyasztottuk Erika töltöttpaprikáját, és a kis francia faluban andalogva arra gondoltam hogy az Isten nagyon jókedvében volt amikor ezt a vidéket teremtette. Nyugovóra tértünk, azzal, hogy lesz ez még jobb is.
A döntőt Sestriere olimpiai faluban rendezték a városka főterén e célterület. Nagy tömeg, és jó hangulat. Többen odajöttek hozzánk, látva a Fluck-Mező zászlót, és köszönetet mondtak a 2011 WMOC-ért.
A rajt közel a főtértől, látványos kifutással. Ma már óvatosabb voltam, és inkább kétszer megnéztem merre is haladok., így csak 2 rossz útvonal választásom volt. Ez a nap sem volt technikailag megterhelő.
A megnyitó egy jól megkomponált felvonulás, minden nemzetnek a nemzeti színű lobogóját egy helyi fiatal, és a magyar trikolort egy feltűnően kellemes vagy 18 éves jelenség ? Fluck Pista legnagyobb örömére - vitte. Sporttársunk Kovács Attila a Tájolóba írt élménybeszámolójában, miszerint a felvonuláson egyedül árválkodott a magyar zászló mögött. Bizonyára nem nézett hátra, mert a Baranya Team csapata ott állt a zászló mögött a téren, és meghallgattuk - Zetor ?megnyitó beszédét.
A két nap összegzése után azt látom, hogy a pécsi WMOC több tekintetben jobb és átgondoltabb volt, a pályák vonalvezetése, és a technikai kihívások egy vb szintjét is elérték, míg az olaszt gyengécskének ítéltem.
A verseny után felmentünk kabinos felvonóval a Sestriere felett magasodó legmagasabb pontra, ahol egy szeles séta után napoztunk egy keveset a kilátó teraszán. Innen lehetett látni az erdei terepet, ami tiszta fenyves, olyan amilyennek lennie kell. Megfáradva, de törve nem visszatértünk francia földre, hogy megpihenjünk a pókhálómentes Le Barabans-ban.
Eljött a nap amiért ide jöttem: - az erdei futam. Elképzeltem susogó fenyveseket, vidám napos tisztásokat, mogorva magányos sziklákat, ruganyos fövenyeket, cuppogós mocsarakat.
Mit kapok belőle ? Korán felkeltünk és a versenyközpontnak egy olimpiai bob pálya objektuma volt megjelölve célterületnek. Az oda vezető szerpentin kb 12 km-es szakasza közepén leterelték az autókat egy ipari terület parkolójába. Sehol egy tábla, egy szallagozás. Sejtettük, hogy ez annak a következménye, kósza esőfelhők köröztek a hegyek ormain. A versenyzők elindultak tovább az úton tovább felfelé, volt aki az erdőnek vette az irányt. Senki semmit nem tudott hiába kérdeztünk bárkit a forgalom irányítók közül.- Ekkor megjelent 1 db busz, Fluck Pista szemfülessége miatt már elfoglalta a csapat busz hátsó részét. Biztos beigért a sofőrnek egy ingyen főtengelycserét? ezt tőle kérdezzétek.
Még vagy 15 percet mentünk felfelé, mikor megérkeztünk a verseny színhelyére, kis gyaloglás után. Nagy tisztás, egyik oldalt a hegy maga, a másik oldalán az olimpiai létesítmény , mintha Frank Gehry tervezte volna, én csak bádogviskónak neveztem.
Ez kifejezi kicsi utálatomat, ugyanis már esőre fordult az idő, és a szervezők elkerítették a létesítményt, ne hogy a nyitott de fedett részeit birtokba vehessük. No ez nem szegte kedvünket, felhúztuk a kissátrat, és a nagy emberes esernyőt. A rajtba 2300 m és 240 szint, írta a bulletin. Biztos elírás, gondoltuk, de nem. Így volt. Akkora hegy és olyan meredek mintha Cserkútról direktbe neki ugranánk a Zsongorkő sziklának. Nem baj legalább bemelegítünk. Hát ez is történt, meg más is. Az első harmadban bemelegedtek az izmok, a másodikban megkötöttek mint C24 alapozó beton, a harmadikban kis szint kapott az arcom, nem pirosat, nem is zöldet, rózsaszint. De végre itt a rajt. A legjobb ami történt velem a rajtduda és a céldoboz között, megkaptam amire számítottam, szép fenyvest, jó pályát, élményt ami kárpótolt az eddigiekért. Egyedül senkit nem láttam a kategória társaim közül, 4 perc hibával teljesítettem a távot. Nagy élmény volt. Még akkor is ha 14 percet mért a győztes rám. Készültem a WMOC-ra. Tudtam, hogy az a mentalitás, hogy a --győzelemért mindent megteszek a rajttól a célig, de a céltól a rajtig semmit -- nem működik. Ennek fényében már nem olyan rózsás a kép, de holnap is lesz egy nap, innen szép nyerni.
A célterület ugyanaz, mint tegnap, de a parkolás már a közelben, hála a jó időnek. Hasonló adatokat kaptunk a rajtba vezető útról, szint és távolság ügyén.
Elindultam a rajtba, az első harmadban bemelegedtek az izmok, a másodikban megkötöttek, mint a C28 koszorúbeton, a harmadikban kis szint kapott az arcom?és láss csodát ugyanaz a rajt, ki hitte volna ez ám a költséghatékonyság.
Mint tegnap jó pálya és magány az erdőben, amit kedvelek. Ma sem sok hiba, 6 perc, ami útvonalválasztásból adódott. Ma is kaptam 15 percet, de nem keseredtem el, bejutottam a B döntőbe. Ez is csak egy verseny. A két nap alapján nem volt WMOC érzésem, csupán egy szimpla kupaverseny. A terepek kiválóak, a térképek ?dénes-zolisak? nem lehet rájuk panasz, de valahogy elmaradt az a katarzis érzés amit elvártam volna a versennyel kapcsolatban.
Holnap pihenő nap. Délután megtekintettük Briancone francia kisvárost, hát nem éreztem a válságot. Mindenki nyugodt és jókedvű, a kávézók tele, az emberek élik azt az életet, amit mi csak hajszolva tudunk, hát tanuljunk tőlük.
Mivel ma én voltam a soros vacsorakészítés ügyén, egy magyaros tyúkhúslevest készítettem, ahogy a nagymámtól tanultam. Felnevelte 8 gyerekét vagy 2 tucat unokát, és az élet megtanította, hogy kell úgy főzni ne keletkezzen fölösleges hulladék, mindennek meg volt a helye, és nem volt kukásautó. Ha valamit elkészített, 10 emberből 9-nek ízlett, a tizedik meg nem mondott igazat. Holnap a döntő. Este 8 órakor megvolt a rajtlista. Ez azért volt fontos, mert a döntő terepét autóval nem lehetett megközelíteni. Sífelvonóval szállították a versenyzőket a célterületre, így a rajtidő előtt 5 órával be kellett állni a kordonba, hogy ne történhessen az meg, hogy mindenki egyszerre próbál feljutni. Szkeptikus vagyok a holnappal kapcsolatosan, ha az eddigi olaszos organizációt tekintem? lesz itt parádé.
A szállást végleg elhagyva, kialakultak a kisebb csapatok, akik viszonylag közel indultak egymáshoz. Becsekkoltunk a rajtidőnk szerinti felvonónál. De ez nem volt olyan egyszerű. A sor, mint a Kennedy reptéren kígyózott oda-vissza, vagy tízszer.
Már láttam lekésem a rajtomat, amikor észlelte egy rendező a rajtszámon lévő startidőmet, kiemelt a sorból, és előre vitt. Az alapvető probléma az volt, a beülős sílift csak 2 személyes volt, félúton átszállás egy 4 személyesbe, innen már nem volt probléma. Kedves Olasz barátaim, csak számolni kell, a szűk keresztmetszet a mérvadó.
A célterület káprázatos síterep központja, de nem síelni jöttem, (meg hó sem volt) , szikrázó napsütés, meleg idő. Irány a rajt, nem sok szinttel, ős fenyvesek mellett. Ez egy más jellegű terep nagyobb hegyoldalak, zergecseszte sziklamezők, amelyeket a térkép nem is jelölt. Egy-két szikla itt-ott, aztán kész. Az előfutamon meghúzódott a lábam, a fájdalom még bennem volt, de ahogy a családom kung-fus tagjai szokták mondani ?a fájdalom a barátunk? . így- lassan és hiba nélkül - mondtam magamnak, és így is lett. Nem volt hiba, csak lassan haladtam, de az elvárást magamhoz képest, - teljesítettem. M 55 B 41. helyezés.
Hát hogy mit szól ehhez a szakosztályvezetés.. tette fel a kérdést Varga Gyuri kaján mosollyal. Hát azóta sem kaptam sem jót sem rosszat Lajtai Sanyitól. Amint tehettem felültem a felvonóra, és irány a lenti parkoló, nem vártam meg a tömeget, pedig a vége volt a látványos. Így tettek a többiek, megvárták a menőket, és egyszerre próbált lejutni vagy 4000 ember. Volt is vagy 5 órás sorban állás. Egy rendezőnek eszébe jutott lehetne egy gyalogos lehetőséget is felkínálni a megfáradt vándornak, és leböktek egy kis táblát - Cesana 7 km, - volt, aki elindult. Hát nem tudom mikor érhetett le.
Az eredményhirdetés másnap Sestriere-ben a versenyközpontban. Hogy hányan maradtak azt nem tudom, mi elindultunk haza. Az utazásban 3 dolog ami jó, az elindulás izgalma, az ottlét újdonsága, és a hazaérkezés. Most e három közül a harmadik az erősebb. Már nagyon vágytam az otthont. A hazaúton volt időm végiggondolni az elmúlt 10 napot, és köszönetet mondani a kis lelkes csapatnak a Baranya-team-nek, hogy együtt lehettem velük. Pista és Éva a biztos pont, nem csak valahol voltunk a tömegben, egy konkrét helyen zászlóval székekkel, mindig árnyékban, vagy napsütésben ahogy kellett, Bandi , a boss a nyugodt erő ?nem baj ha késik tudjuk, hogy eljön . Gyuri a finom vörösborával, és a mesélős régi történeteivel, Erika a mindig mosolygó ?vidéki? lány akinek mindig tele a hűtőtáskája, és a felét még haza is viszi.
Edit a tanár néni aki tolmácsolt, és vezette a kis csapatot, ha tehette volna hoz egy 20 m-es kötelet, hogy arra fűzze fel a bennünket a nebulóit ? és volt még két vendég játékos Kóger Sára és barátja, Ákos. Ők voltak a csapat provence-i szemei. Míg mi küzdöttünk az elemekkel, ők járták a környéket, Provence-t. Kértem őket írjanak erről. Ígérték, így az 5. felvonás után a ráadás: "Provancei érzések" következik.
Fáradhatatlan utazásvágyamnak és néhol tényleg idegesítő erőszakos ragaszkodásomnak köszönhetően magamat és kedvesemet Ákost bekönyörögtem szüleimhez a naaagy versenyre, a 2013-as WMOC-ra melyet idén Olaszországban rendeztek meg.
Persze minket kivételesen nem a futás érdekelt hanem a filmekből híres provence-i táj, borok, sajtok, alma- és levendulaföldek. Így amíg a mélyen tisztelt sportember őseink futkorásztak valahol a gyilkos sziklákon Olaszországban mi beültünk az autóba és a precízen megtervezett útikönyvem minden állomását meglátogattuk. Kora reggeli kelés, könnyes búcsú anyukától apukától majd elő az útikönyvvel és uzsgyi. Az első napokban maradtunk a francia-olasz határhoz közeli csodás kis falvaknál aztán ahogy a napok teltek egyre beljebb és beljebb merészkedtünk, sőt még egy romantikus éjszakát is eltöltöttünk Provence régi fővárosában Aix-en-Provence-ban. Megjártuk Nyons-t a fekete olívaolaj fővárosát, bort vettünk - nem is rosszat - Bonnieux-ben (az ún. Coin Perdu borkülönlegességet a Good Year című filmből lestük el melyet a szerencsésebb Provence-ban járók meg is tudnak vásárolni egyébként potom összegekért), sétáltunk Moustier-Sainte-Marie sziklás meredek utcáin, ettünk lazacot salátával Aix-en-Provence-ban, felfedeztük Provence legszebb kisvárosát Lourmarin-t és úszkáltunk Európa Grand Canyonjának kristálytiszta vizében a Grand Canyon du Verdon-ban.
Mindenhol az autentikusat és a titkosat kerestük. A franciák tele vannak titkokkal és ha turistaként viselkedsz nem mutatják meg féltett kincseiket. Ezért beolvadtunk és 'Je voudrais un croissant s'il vous plait!'. Még levendula olajat is szereztünk egy kis út szélén áruló madame-tól - viszont nagy csalódásomra levendulaföldet nem láttunk egyet sem lévén augusztus, a levendulaszüret hónapja... pech.
Utazásunk koronájaként megpihentünk Aix-en-Provence-ban egy éjszakára. Ebéd a helyi kedvenc étteremben - a provanszál konyhától elgyengülök, és most már Ákos is - majd borozgatás egy kiskocsmában. Este pedig séta a belvárosban, vásárolgatás a kirakodó soron és ezüst ékszer ajándékként évfordulóra.
Már az utunkon hazafelé legendává vált Provence. El sem hittük, hogy ott voltunk mintha egy álom lett volna. Ezért örökké adósok maradunk szüleimnek, hogy potyautasként végigjárhattuk Provence-t.
Sok új első helyezettünk lett: 'a legjobb lazac amit valaha ettünk', 'a legomlósabb sajt amit valaha kóstoltunk', 'a legkellemesebb eltervezetlen tengerparti fürdésünk' és még sorolhatnám.. Mindenkinek ajánlom mint úti célt, nászutasoknak meg főleg.
Ismét győzött a fáradhatatlan utazásvágyam és ismét hasznomra vált a néhol idegesítő erőszakos ragaszkodásom :)
Írta és szerkesztette: Kóger Sára, Kóger Gyula
A fényképeket Fluck István fényképezte.
