Versenyeink

meteorgombkicsi2

 

mecsek open

1

Bejelentkezés

"Testvéreink"

MTFSZ emblema    poeu logo    pvsk logo   logoidezojellel2

 

Papuk 2017 március

Slavónia-Baranya Open

A Slavónia-Baranya Open új színfoltként vonult be az általam kedvelt verseny rutinba. A szlavóniai Papuk hegység, vadregényes vidéke és a két lelkes Pvsk-s fiatal versenyrendezői munkája csábító kihívás elé állított. Választanom kellett, a jól bevált Spari, vagy a Baranya Open. Be kell vallanom nem sokat gondolkodtam. Már az év elején neveztem az Orienteeringonline nevezési felületén. Az idő múlásával figyelve a nevezéseket, nagy meglepetésemre Budapesttől Sopronig, Szegedtől Pécsig majd 400 fős mezőny gyűlt össze, beszámítva a honi és a környező országok versenyzőit is. A jó marketing, és a jókor elhintett szavak, mint "tiszta, jól futható tölgyerdő, töbrös, Szuadó" megtette hatását.
A Papuk.
Úgy képzeljük el, hogy ez egy 85 km hosszú, 15-30 km széles kelet nyugati irányban elnyúló hegygerinc, melyet északi irányba több oldalgerinc tagol. Az egyik völgyben az isteni alkotó jókedvében lévén egy platót alakított ki, két kisebb tóval. Ez a Jankovac. Több monda is körülfonta ágas bogas szálaival a Jankovac nevet. Már a szombati érkezéskor, a szikrázó napsütés ellenére is éreztem, hogy nem rózsás tündérmesék fényei szőtték a tájat. Véres történetekről mesélnek a sziklák. Hát én is elmesélem az én "véres" történetem.
A Meteor 8 fővel jelezte a mezőnynek, hogy mi készek vagyunk a kihívásokra. A közel 5 km-es makadámút megtétele után, annak utolsó 300 méterénél a lélegzetelállító vízesés gondolkodóba ejtett. Ezt vajon hogy ábrázolják majd a térképen, és vajon helyeznek-e ki pontot alatta, vagy közvetlen közelében a fiúk. Bár talán ez a Balázs fiú csak nem tréfál meg bennünket ilyen durván. -hessegettem el a gondolatot.
Korai rajtom, és a "kellemes" rajt távolság és szint arra sarkallt, hogy időben gyötörjem fel magam a fennsíkra. Hát jól bemelegedtem, az szent igaz. Magamhoz véve a térképet, az volt a benyomásom, hogy a nyomtatóból kifogyott a zöld tinta, mert nem volt rajta semmi, ami kicsit vidámabbra hangolta volna a fehér színt. Rövid pálya, sok pont, és egy nagyon kellemes futás. Kis hiba a 7-es pontnál egyébként hibátlan, de mégis lassú haladással egy 2. helyet sikerült elérnem. Véremet adtam a helyezésért. Kürti Pista 1 perccel mosott le a dobogó felső fokáról. Jankovacon a turistaház éttermében kértem egy gulyást, hogy újra erőre kapjak, és kihoztak egy marhapörköltet, gnocchival. Nem bántam, hogy félreértettük egymást, mert ez valami nagyon finom volt. Jóllakottan és élményekkel tele intettünk búcsút a vízesésnek. Holnap jövünk!


A Pálya és a vérem...

jankovac1

Az esti itthoni összetartó halászléevés közben egymás szavába vágva vitattuk meg az ideális útvonalat-ahogy ez már lenni szokott verseny után. Másnap korán indultunk. Míg itt kissé csöpögött az eső, ott már a Papuk elkergette a morcos fellegeket, és előbújt a nap is. A célban már nagy volt a nyüzsgés. Vasárnap is korai rajtidőt kaptam, de itt már volt zöld tinta a nyomtatóban. Nem hibázva, de bennem volt a tegnapi nap a lábamban, értem el a pálya második feléhez, ami aztán tényleg nem egy tündérmesével átszőtt lányregény volt.

jankovac2

Korán beérve már a parkolóból figyeltem, hogy kik és milyen technikával gurulnak le a hegyről. Jobb volt nem oda nézni.
Mit is mondhatnék így március idusán? Dicséret a hősöknek. Versenyzőknek, rendezőknek.
Lábjegyzet:
Gróf Jankovics József 1780-ban született. 40 éves koráig Bécsben élt és k.u.k. volt. (Aki ezt megfejti, jutalmat kap.) Üveghutát építtetett, arborétumot hozott létre, és 1861-ben itt helyezték örök nyugalomra a sziklafal egy rombarlangjába.
Másodjára intettem búcsút a vízesésnek, és egy kicsit itt hagytam magamból. Vért és félelmet , de visszatérek, ígérem.


Lejegyzetelte: Gyula
Összerendezgette: Edit