A Postás mindig kétszer csenget?

Részletek

Közzétéve: 2015. április 27. hétfő, 06:30

Postás kupa 2015.

Úgy alakult az évek során, hogy kiemelten figyeltem a Postást, és díjazom azon törekvésüket, hogy igyekeznek új terepeket bevonni a tájfutás vérkeringésébe. Pedig egy szűz terep megtalálása, adminisztratív akadályok elhárítása, szervezés a nulláról, nem éppen kis feladat. A mostani Postás Kupa helyszíne a Szabadszállás melletti "Kurjantó" homok-hegyek és völgyek terepe volt. Még élénken élt bennem a sokat kritizált HOB, valahogy úgy gondoltam, nem lesz sok különbség a két terep között. De hogy nem így lett azt most elmesélem.
Szombaton érkeztünk a verseny színhelyére, a Szabadszállás és Kerekegyháza közötti műúttól délre, ahogy az, az alföldi terepeken szokás, egy homokos földúton a parkolóig. Ahogy az előbb említett két településen áthaladtunk, valami nagyon meghatót tapasztaltam. Rendezett terek, sok virág, mindenki biciklizik, a porták szépek, a település szélén új üzemek, központban kávézó és a teraszon emberek.
A parkolás után jelentkezés, és irány a rajt. A rajtba menet találkoztam Spiegl Janóval, aki a verseny ellenőrző bírója volt, s csak annyit mondott kedvesen, hogy nagyon figyeljek. No, mi a fenét- gondoltam- talán a nyiladékokat számolgassam unalmamban, vagy a versenytársak hátát nézegessem... Janóval volt szerencsém együtt dolgozni a WMOC-n, ahol pályakitűzőként ellenőrző bíróm volt, barátság is szövődött köztünk. Ő ugyan egy komoly ember, de azt hittem most viccel. Kiértem a rajtba, és a 42. percben először csengetett a Postás. Felkaptam a térképet, és hajrá. Amikor rápillantottam, azt hittem valami más térképet kevertek a többi közé, mert valami teljesen mást láttam, mint amit elképzeltem. Janó Komoly ember és nem viccelt. Minden felirat stimmelt, hát irány az egyes pont. Nagyon figyeltem, ahogy tanácsolta és minden helyzetben kontroll alatt tartottam a helyzetemet és magamat. Tulajdonképpen nem hibáztam. A haladást akadályozta a sok egyes zöld, ami gyakran olyan sűrű fiatalos erdőrész volt, hogy a fák között alig lehetett elférni. A domborzatot tudtam olvasni, csak 2 m szintvonalak ábrázolták a nem éppen magas buckákat. 14 másodperccel lettem második, ami egy kicsi meglepett, hisz elég népes mezőny gyűlt össze. Fel volt adva a lecke, mert még egyszer egy ilyen hibátlan futást nem biztos, hogy meg tudok ismételni, de volt bennem béke, nyugalom, ha egyszer sikerült, bármi megtörténhet.

     
Kecskeméten szálltunk meg egy kis belvárosi panzióban. A város mindig is e kedveltjeim közé tartozott, a főterével, a sok virággal, szép épületeivel, emberléptékű tereivel, nyugalmával és a Rozmaring nevű éttermével. A feltöltődés borítékolva volt.
Vasárnap az idő megismételte szombati teljesítményét, csodálatos napsütés, jó futóhőmérséklet 22C°.Talán sikerül. Hosszabb pályák, ugyanaz a cél, és versenyközpont. 10:15-kor csengetett másodjára a Postás. Elöl indultam, gyakorlatilag senkivel nem találkoztam, amit szeretek, mentem a fejem után, ahogy a lábaim bírták. A dombokra úgy futottam fel, mint a nyuszi, no, nem olyan gyorsan, csak letettem a mellső lábaimat is. Csak annyi hiba volt, hogy a rajtból 180 fokkal indultam neki, és vagy 100 m után jöttem rá, hogy ez így nem lesz jó. Ugyan a föld gömbölyű, de nem érnék be a versenyidő alatt, a közel 40000 km táv az ellenkező irányba azért elég sok, a vizekről nem is beszélve. Ezen a napon is vezettek a dombocskák és a völgyek. Közben arra gondoltam, ezeket a homokdombokat a szél alakította. Ha egy hetes tempete pár méterre arrébb hordja őket, jöhet megint a térképhelyesbítő. Ezt a napot megnyertem. Sikerült. Összesítésben az első helyen végeztem. Ez egy igazán jó hétvége volt.

Kóger Gyula

U.I. : Gratulálunk ( a szerk.)