Állandó versenyeink

meteorgombkicsi2

 

kerteszgombkicsi2

 

Versenynaptár

loader

1

Bejelentkezés

"Testvéreink"

MTFSZ emblema    poeu logo    pvsk logo   logoidezojellel2

 

KOB-VOB Miskolc 2017


Purgatóriumból a pokolba.

Jelentem én készültem. Elhatároztam, hogy a verseny előtti időszakban, futok 120 km-t legalább ennyi legyen bennem, hogy ha nem is fizikai állóképességem javítva, inkább lelkileg megerősödve, nyugodtan vágjak neki.
A rendezőség a verseny előtt figyelmeztetett, hogy rendkívül meleg lesz, és beindult a Lazaruson a gépezet. Megfújták a szittyakürtöt a hangadók és már felvetették azt is, hogy nem is most kellene megrendezni az Ob-t, hanem máskor, vagy legalábbis a rendezők toljanak egy permetfelhőt a bükk keleti lankái fölé ,hogy mégis jól érezzük magunkat. És egyébként is Svájcban is most rendezik. Figyelem a hangadókat, és véletlenül sem mondjuk Bakó Áron, vagy Máté, esetleg Fanni, vagy Virág ír, miként is kéne. A verseny előtt két héttel "a helyzet fokozódik" azon sporttársak jóvoltából, akik talán még el sem jönnek, vagy lötyögve letudják a kötelezőt. Nem értem?! No, mindegy, ezzel a kezdem meg majd a következő életemet.
A PVM 17 fővel nevezett az egyénire, és neveztünk 5 váltót. A szállás körüli mizéria után a lányoknak végső kétségbeesésükben hogy összetartsák a csapatot egy szerencsi kollégiumi szállást sikerült foglalniuk. Senki nem vette zokon, hogy visszatérnek az ifjúkori koleszes emlékei, én különösen nem, csak reméltem talán nem lesz hajnali kettőkor free jazz. Mi ugyanis játszottunk ilyet, ami csak annyit jelentett, hogy nem a saját hangszerünket vettük a kezünkbe, hanem a másikét. (Edit ezt rendre kakofóniának bélyegezte.) Igaz a sajátunkon sem voltunk profik, és nyitott ablaknál, hogy a többiek is hallják a kultúrát,a művészetet és érezzék a törődést. A többi csínytevéseinkről itt többet nem írnék, mert megtelne a C meghajtó.
Mindenki tettre készen reggel kocsiba vágta magát és Miskolc felé vettük az irányt. Akinek selejtezője volt azért, akinek, meg nem annak a nyílt maradt. Az idő meleg, mint a pokol, így bevettük magunkat a hűs tölgyek alá. "0" idő 10 óra, én az elején indultam 45 percre.
Rövid pálya, gondoltam, leszegem a fejem, nem nézek oda, és nekiugrok a hegynek. A pálya első szakasza ligetes spenótban úszkáló sárgaborsó, hát ez nem lehet nehéz. Már az első pontra vagy 6 percet szórtam el, talán nem kellet volna leszegnem a fejem meg talán figyelnem is kellet volna, meg ugrálni kifejezetten káros volt. Tudtam, hogy a szerencse vak, de hogy süket is azt nem tudtam, mert én szólongattam, csak nem jött a 97-es. Biztos púpos is, gondoltam bosszúsan, de csak meglett. Kissé elszégyellve bocsánatot kértem Fortunától. Új taktika jutott eszembe. "lassan és figyelni" és jöttek a pontok, értem be sorjában az előttem indulókat, és a terv sikerült bejutottam az A-ba. A réten afrikai hőség, míg a lombok alatt kellemes hőmérséklet, még pihenni is lehetett, a kifejezetten finom bisztrókaja után. Az A döntő rajtlistája időben elkészült és a feszültség tetten érhető volt a hűs lombok alatt. Én 100 perckor rajtoltam, a rajt karanténban kisebb nagyobb csoportokban vitattuk meg a világ dolgait.

 

        selejtezo   donto

Eljött az én időm. Tanulva a délelőttből, lassan kezdtem, meglett az egyes, de a kettes mellett elfutottam, és elment 3 perc. De semmi pánik, higgadtan végig, innen hiba nélkül, így nagyon sajnáltam a figyelmetlenségemet, lettem 10. Mátyás Ildi futott be sápadtan kérdezvén, hol van a vizes blokk, majd visszatérve leült a székére. akkor láttam, hogy a térde súlyosan sérült. Így lett 2. pedig a félpályától nyílt vágással a térdén futott. A miskolci kórházban varrták össze kívül, belül, és már vitték is haza. Ilyen egy harcos hős PVM-es. Akik nagyot futottak: Tóth Jenő 2. Kürti Pista 2. Szieberth Peti 3. Mátyás Ildi 2. Tóth Mariann 3. Éremeső. Pontszerző Mező Éva.
Siettünk, mert már várt bennünket az előre megrendelt vacsora Szerencsen. Gajdos Gyuri ki is kért rögtön 2 korsó sört. A pincér ajánlotta, egyet hoz ki, majd kis idő után hozza a másikat. A mi Gyurink csak annyit mondott, hozza csak együtt a kettőt, egyet azonnal bedönt, a másik, meg csak legyen előtte, mert az a biztos. Miután megettük a megrendelt ételt, gyorsan fizettünk, hogy még átérjünk a Várba és igaziból megvacsorázzunk. Itt ért a meglepetés. Múzeumok éjszakája, ingyenes belépővel. Volt itt táncház,lévén ez a Kolompos együttes nyári tábora. Ropták gyerekek, ropták szülők is páran, az én Editem is eltűnt vagy 45 percre a táncparketten. Rég láttam ilyet tőle. Volt tárlatvezetés, egy nagyon szép felújított múzeumban, majd a végén grillkolbászos estebéd a várfal alatt. Szép nap volt.
Vasárnap: Kiköltöztünk a szobáinkból, és egy másik Miskolci helyszínre, Királyasztalra igyekeztünk. Nagyon kulturált szellős, látványos helyszínre érkeztünk. Minden a helyén, jó a hangosítás, látványos átfutó szakasz. A mi váltónk Tóth Jenővel erősödve, titkon dobogót reméltem. Jenő első futóként az élbolyban jött 4.nek. Váltottam, és egy útvonal választási hibát vétve 2. helyen adtam át a váltást Pistának, aki nagyot küzdve begyűjtötte az ezüstöt a csapatnak, szakosztálynak.

vaLTO

Az eredményhirdetés után mindenki kocsiba pattant, hogy legyűrje a 450 km-t. Nagyon meleg volt, és az M-O-son megadta magát az autóm. Szerencsére mögöttünk jött a PVSK-s busz, és nem kis kerülővel felszedte az utasaimat, legalább ők hazaérjenek. Autómentővel bevittem egy szerelőhöz a kocsit és én stoppal és családi segítséggel már 9 órára hazaértem. Itt is szeretném megköszönni a sporttársaimnak, Viniczai Ferinek, és az összes buszon lévőnek, hogy a kényelmetlenség ellenére kimentettek bennünket a bajból. Bevallom nagyon jól esett.


A dolgoknak van egy természete, lassan minden a helyére kerül. Ez az OB pár nap után nálam egy kifejezetten kellemes érzéssel nyugtázott erőfelmérő volt.


Mátyás Ildinek mielőbbi felgyógyulást.


Aki leírogatta: Kóger Gyula és aki megrendezgette: Kühn Edit