Állandó versenyeink

meteorgombkicsi2

 

kerteszgombkicsi2

 

Versenynaptár

loader

1

Bejelentkezés

"Testvéreink"

MTFSZ emblema    poeu logo    pvsk logo   logoidezojellel2

 

HOB 2017 Bér Selyem-rét (Kelet)

Az első HOB 1978-ban rendezték Vitányvár térképén. Győztesei Kiss Zoltán és Rostás Irén volt, aki 1p 1mp verte Monspart Sacit. Minden év első OB-ja a HOB. Az utóbbi években volt vita a létjogosultságáról, versenytechnika kérdésében is parázs vita alakult ki. Valkony Ferenc bizonyára nem hitte volna, hogy távozása egy OB versenytechnikáját is megváltoztathatja. Minden rendező az utóbbi években saját megfontolásai alapján formál rajta egy kicsit. Most a "király" kategóriák tömegrajtosak voltak, a többi, sorsolással lettek megoldva. Az eredményeken látszik, hogy voltak kategóriák, amiben az együttfutás bajnoki helyezéseket döntött el. A saját 160 perces rajtidőmbe beleférhetett volna, hogy a bajnoki kategóriák is egyenkénti rajtidőkkel legyenek megrendezve. Az eredményhirdetésig szétunhatták magukat a tömegrajttal indult versenyzők.
Kis csapatunk zöme már előző napon felutazott a verseny helyszínére, jómagam,Szőke Zoli és párja (Györgyi) reggeli fél 7 indulással utaztunk a versenyre. Szikrázó napsütés és ideális hőmérséklet fogadott a versenyközpontban. A verseny helyszíne nem volt ismeretlen a mezőny szempontjából. Futhattunk itt már előző évek egyik Postás kupáján és tavaly őszi csapatbajnokságokon. A terep tejességgel alkalmas volt a versenyre.

2017 hob
Csapatunk ebben az évben a PVSK volt edzőjével - Tóth Jenővel - erősödött. Talán kevesen tudják, de több jeles korosztály került ki Jenő kezei közül. Többek között: Sértő Nóra, Kesztyüs Szilvi, Benedek Virág, Bótor testvérek, Radnai Zsolt, Gajdos Péter, Kajdon Tamás, Bokor Natasa.....hosszan sorolhatnám. Jenő most is kitett magáért, hiszen 4. helyen végzett, s ezzel a PVM legjobb helyezését érte el.
Pontszerző volt még Mátyás Ildikó 5. és Lovas Ági 6. helyezésével.

Csillag Veronika N50 11.hely
Fluck István F65 12.hely
Kapitány Györgyi N55 14.hely
Kóger Gyula F60 11.hely
Kühn Edit N65 8.hely
Kürti István F60 10.hely
Lovas Ágnes N50 6.hely
Mátyás Ildikó N50 5.hely
Mező Éva N60 10.hely
Szieberth Péter F45 8.hely
Szőke Zoltán F50 28.hely
Tóth Jenő F65 4.hely
Tóth Marianna N50 17.hely


Bajnoki kategóriákban nem indult versenyzőnk.

Sz. Péter